Infó a bejegyzésről:
2010. ápr. 22.

„Hangos sérülés” – Az Achilles-ín szakadásáról

Gyakori sérülés, legtöbbször (75%) sportolás közben következik be. Aki volt már szenvedő alanya, vagy szemtanúja ilyen ínszakadásnak, az hallhatta azt a jellegzetes csattanó hangot, amire a címben utaltam! Az Achilles ín 1 cm átmérőjű, ezzel az emberi szervezet legvastagabb ina.

A szakadás mindig indirekt úton jön létre, történhet tisztán az ínállományban, az ín és izom átmeneti szakaszán, de előfordul a sarokcsontból való csontos kiszakadás is.

Hogyan ismerhető fel?

Tovább a bejegyzés tartalmára »

Táncolsz velem? Interjú Szűcs Judithtal

Szűcs Judith körül mindig pezseg az élet, most sem volt könnyű találkozununk, de sikerült!

Szinte hihetetlen, de a Táncolj még című slágered idén már harminchárom éves! Te viszont hatalmas lendülettel dolgozol.

Tudod, ha valamit a fejembe veszek, azt szeretem is megvalósítani. Egy nagyon régi tervem: visszamenni énekelni a volt Szovjetunió területére.

Egyszeri alkalomra gondolsz, vagy egy turnéra?

Szeretném újra elérni a régi ismertséget, tehát több fellépésre gondolok.

Mesélnél a korábbi ottani koncertjeidhez kötődő emlékek közül egy-két kedves élményt, történetet?

Nehéz lenne kiragadni egyet, de a rólam írt könyvben nagyon sok történet található. Viszont Bátyámnak, Szűcs Antal Gábornak van egy szerzeménye, amit megcsináltam oroszul, a Búcsú. Nagyon szívhez szóló a szövege, ezt a dalt szeretném először befuttatni kint.

Tovább a bejegyzés tartalmára »

Interjú Danyi Attilával

Danyi Attilával sokszor összefutunk, de mostani találkozásunknak különleges apropója volt.

35 éve vagy lemezlovas. Mikor és hogyan kezdődött?

1974 őszén volt az első fellépésem, Varannai Pista, az Echo együttes énekese esküvőjén. Azon a nyáron a legendás diszkóssal, Éliás Gyulával dolgoztunk az Atlantis együttessel Siófokon. Akkor már sok gond volt a zenekaron belül és Éliás azt javasolta, folytassam egyedül. Megfogadtam a tanácsát, így lettem diszkós.

Rögtön a védjegyeddé vált stílussal kezdtél, vagy eleinte más zenét is játszottál?

Mindenféle zenét pörgettem! Akkor a disco volt az, ahol a slágereket hallani lehetett, a diszkósok felvállalták, hogy minden újdonságot bemutatnak. Később egyre inkább funky-t játszottunk, főleg Éliás, akitől rengeteget tanultam. Ő hetente tartott a Randevú-ban rock & roll műsort, én pedig egész estés programot kezdtem csinálni ugyanebben a stílusban.

Tovább a bejegyzés tartalmára »
Infó a bejegyzésről:
2010. ápr. 21.
Címkék a bejegyzéshez:

Egy izgalmas Bergendy interjú a Sztárvizitben

Egy hangulatos budai kávézóban beszélgettem Bergendy Istvánnal, aki idén két jubileumot is ünnepel: a Bergendy zenekar jogelődje, a Közgazdasági Egyetem Ifjúsági Jazz együttese 50 évvel ezelőtt alakult, ő pedig ősszel lesz 70 éves.

Ha felkeressük a zenekar honlapját, ott ünnepi méltatás helyett a következőket olvashatjuk: "BERGENDY BÚCSÚ-ÉV koncertsorozat. A zenekar 2009. október 8-ig búcsúzik a közönségétől”. Mit jelent ez? Miért szűnik meg a Bergendy Koncert, Tánc, Jazz és Szalonzenekar?

Egy nagy létszámú zenekar fenntartása egyre nehezebb. Kevesebb a fellépés, a szervezőknek könnyebb kigazdálkodni egy kisebb együttest, nem beszélve arról, hogy a playback még olcsóbb. Úgy gondoltuk, hogy a két évforduló jó alkalom arra, hogy az 1983-ban alakult Szalonzenekar működését lezárjuk, mégpedig a 70. születésnapomon.

Miért egy évig búcsúztok?

Szeretnénk megadni a lehetőséget a minket kedvelőknek, hogy mindenhová elhívhassanak és mi el is tudjunk menni.

Tovább a bejegyzés tartalmára »
Infó a bejegyzésről:
2010. ápr. 21.

Benkő Lacival beszélgettem

Az Omega idén nyáron több szabadtéri rendezvényen is fellépett. Benkő Lászlóval, a zenekar billentyűsével beszélgettem. Milyennek láttad belülről a Stargarden fesztivált és a ti koncerteteket?

Jó ötletnek tartom, hogy összehozták ezeket az együtteseket és rajongóikat. Szerintem hoztuk azt, amit vártak tőlünk. Minden előadás egy újabb kihívás, és boldogok vagyunk, ha sikerül.

Két másik fesztiválon is felléptetek!

Igen, Alsóőrsön a Harley-Davidson találkozón, aztán Sopronban a Volt fesztiválon. Mindkét helyen ugyanúgy élveztük a zenélést, mint a Stargarden-en!

Tovább a bejegyzés tartalmára »

Törékeny páros – Az alkarcsontok töréséről

Az alkar csontos vázát az orsócsont (radius) és a singcsont (ulna) alkotják.  A törzshöz közeli végeik törését a könyök, távoli végeikét pedig a csukló sérüléseihez soroljuk.  A fennmaradó esetekben beszélünk ténylegesen alkartörésről. Külön-külön és együtt is törhetnek, ez utóbbi az úgynevezett „komplett” alkartörés.

Felismerése általában könnyű: A laikus szemlélő számára azonnal szembetűnő ijesztő deformitás, görbeség egyértelműen jelzi a bajt. Az egyszerűbb eseteken kívül előfordul, hogy a törés valamelyik csont izületi végének ficamával jár együtt, vagy hogy a két csont között feszülő inas lemez is elszakad. Az orsócsonton és singcsonton tapadó izmok a törés pillanatában létrehozzák a típusos elmozdulást, alkartörés esetében ritka az elmozdulás nélküli eset.

Tovább a bejegyzés tartalmára »
Infó a bejegyzésről:
2010. Már. 22.

Egy életen át – sport minden korban

A sportolás nemcsak fiatalon, hanem a későbbi életszakaszokban is egészséges és hasznos! Az idő múlásával azonban számolnunk kell olyan betegségekkel, elváltozásokkal, melyek befolyásolják a mozgás intenzitásának mértékét. Az egyik ilyen a csontritkulás (osteoporosis), melyet a csontok tömegének (ásványi anyag tartalmának) csökkenése, szerkezetének zavara jellemez, következménye pedig a törékenység fokozódása.

Ez a betegség férfiakon is előfordul, de főként nőknél észlelhető, ami bizonyos hormonális változásokkal (hormonhiánnyal) magyarázható. A csontsűrűség megfelelő módszerrel és eszközökkel jól mérhető, kezelésében szerepe van a gyógyszeres lehetőségeknek, a magas kalciumtartalmú ételek fogyasztásának, de nagyon fontos a mozgásterápia is.

Tovább a bejegyzés tartalmára »

„Áll, vagy bukik” – a láb sérüléseiről

A láb gyakran sérül sportolás közben, ezért mindenképpen hasznos, ha összefoglaljuk, mi is történhet egy „félrelépés” kapcsán. Ez a testrész fontos szerepet tölt be a test(súly) megtartásában, a számos csonton és az itt található ízületeken keresztül. A lábat – a sarok- és ugrócsonthoz kapcsolódó – lábtő-, lábközép-, és lábujjperc csontok alkotják. A sérülések súlyossága szerint beszélünk rándulásról, zúzódásról, ficamról, vagy törésről.

A vizsgálati sor megegyezik a korábbi cikkekben leírtakkal: 1. megtekintés, 2. tapintás, 3. röntgenfelvétel, 4. (szüksége esetén) CT, MR. A rándulás, zúzódás tünetei és kezelése szintén az általános elvek szerint történik, így itt most inkább néhány – a lábra jellemző – speciális sérüléstípust veszünk sorra. A lábtőcsontok töréseit főként műtét nélkül, gipsszel kezeljük. Ficam esetén ezen a területen gyakran nehéz a sérülés felismerése, mivel nem  mindig jár olyan egyértelmű deformitással, mint a hosszú csontokat összekötő ízületek esetén.

Tovább a bejegyzés tartalmára »
Infó a bejegyzésről:
2010. Már. 21.

Tahi-Tóth Gábor lemezlovas

Tahi-Tóth Gábor a hetvenes, nyolcvanas évek óta ismert lemezlovas. Nemrég két könyve is megjelent. Erről beszélgettünk.

Az első kötet címe: Azok a csodálatos nők, a másodiké pedig: DJ Tóbiás Retro Party. Ez utóbbi csak a diszkózásról szól, vagy másról is írsz benne?

Tulajdonképpen egy önéletrajzi írásról van szó. A bevezető egy kicsit filozofikus hangvételű, később – mivel elég rég születtem – érinti az ötvenes-hatvanas évek időszakát, aztán pedig a diszkó 70-80-90-es évekbeli fénykorát mutatom be saját pályafutásomon keresztül.

A gyerekkorodról is írsz, és egy korrajzot kapunk. Olyan régi hangulatokat idézel fel, amit az idősebb korosztály maga is átélt és jól ismer.

Igen, ráadásul sok korabeli képpel illusztráltam a könyvet, remélem ettől még érdekesebb lett, és aki kézbe veszi, egy sajátos időutazáson vehet részt.

A művészneved a könyv címében is szerepel: DJ Tóbiás. Hogyan, kitől kaptad?

Már akkoriban divat volt ilyet használni, és mivel volt már Éliás, én T betűs lévén Tóbiás lettem.

Tovább a bejegyzés tartalmára »

Beszélgetés D. Molnár Györggyel

D. Molnár Györggyel két évforduló alkalmából ültem le beszélgetni. A hazai lemezlovasok első generációjának közismert alakja 30 éve fejezte be az aktív diszkózást és idén ünnepli 60. születésnapját.

Mi vitt a pályára?

Szentendrén egy barátom volt a könyvklub vezetője. Kitalálta, hogy szilveszterre bulit szervez és mivel sok magnószalagom volt, rám gondolt.

Hogy kerültél a budapesti körforgásba?

Ahogy lenni szokott: hallott valaki, elhívott az Annába, onnan más valaki már a Balatonra, a Deltába. Jöttek az egyetemi klubok: E épület, KEK.

Tovább a bejegyzés tartalmára »
Hírek, érdekességek

A legjobb zenék, Dr. Boross kedvencei – már CD-n is!

2014. dec. 05.1 hozzászólás

A Dr. Boross kedvenceit tartalmazó válogatás CD-t az alábbi üzletekben és webáruházakban vásárolhatja meg: Lemezkuckó CD bolt – http://lemezkucko.hu/ Rockdiszkont CD bolt – http://www.rockdiszkont.hu/ CDBT … Tovább a bejegyzéshez »

Dr. Boross rendel!

2014. Már. 03.34 hozzászólás

Dr. Boross rendel – zenés műsorom 2011 és 2018 között volt hallható a Lánchíd Rádióban, minden hétköznap délután, 2 és 4 óra között! A hatvanas, … Tovább a bejegyzéshez »

Várom Önöket magánrendelésemen!

2014. Már. 03.4 hozzászólás

Szeretettel várom kedves jelenlegi és leendő Pácienseimet ortopéd,- kéz- és baleseti sebészeti magánrendelésemen! Az Affidea Mammut Egészségközpontban a mozgásszervi betegségek korszerű vizsgálatát és kezelését biztosítom … Tovább a bejegyzéshez »