Infó a bejegyzésről:
2010. máj. 21.

KETTŐSHIBA – a gerincsérv és kezelése

Nemrég még úgy tűnt, elkerülhetetlen a műtét Mandula Petránál, kiváló teniszezőnknél, akinek dereka ismét megsérült. Végül szerencsére a szakemberek úgy döntöttek, hogy elegendő lesz a konzervatív kezelés. A gerincsérv a csigolyák közötti porckorong (discus intervertebralis) elődomborodása a gerinccsatorna felé, ami nyomhatja a gerincvelőt, vagy az ideggyököket.

A discus két részből áll: belül lágy zselatinszerű anyag, a nucleus pulposus található, amit a lemezes szerkezetű, gyűrű alakú keményebb anulus fibrosus vesz körül. Ha a külső réteg rostjai megszakadnak, köztük a belső lágy rész előrenyomul, vagy súlyosabb esetben át is törhet rajtuk. A tünetek: hirtelen jelentkező erős fájdalom, mely kisugárzó jellegű, emellett érzés- és mozgászavarok alakulnak ki. Utóbbiak megjelenési helye attól függően változik, hogy mely csigolyák között alakult ki a sérv. Leggyakrabban az ágyéki (lumbalis) 5. és keresztcsonti (sacralis) 1., illetve az ágyéki 4. és 5. között fordul elő a betegség. A kivizsgálás során a röntgenfelvétel magát a gerincsérvet nem mutatja ki, inkább az egyéb társuló elváltozásokat lehet vele igazolni, vagy kizárni.

Tovább a bejegyzés tartalmára »

Zajos Siker – a fül-orr-gégészeti sérülésekről

A fej, illetve a fül, orr, nyak könnyen sérülnek sportolás közben. Elég, ha az ökölvívásra és az orrcsonttörésre gondolunk. A bonyolult anatómiai felépítés miatt speciális ellátásra van szükség, ezért gyakran több szakterület képviselői vesznek részt a gyógyításban. De vegyük sorra, milyen sérülések tartoznak ebbe a körbe, és mik a teendők. Elsősegély szintjén legfontosabb a szabad légutak biztosítása és vérzés esetén annak csillapítása! Gégesérülésre a hangképzés (megváltozik, rekedtessé válik) és a légzés zavara esetén kell gondolni, vizsgálni pedig hagyományos, illetve eszközös módszerrel lehet.

Sérülhetnek a lágyrészek, vagy a gégeporcok is. A kezelés legtöbbször műtét nélküli, de előfordul, hogy szükség van operatív helyreállításra. A fül leggyakrabban sérülő része a fülkagyló. A hallásban gyakorlatilag nincs szerepe, annál fontosabbak viszont az esztétikai szempontok. Jellegzetes a porc és a porchártya között kialakuló feszülő bevérzés (haematoma), melyet a vérömleny leszívásával kell kezelni. Ha  a fülkagyló roncsolódott, szakadt, igyekezni kell a porcból minél többet megőrizni és mindig fedni kell bőrrel, mert ellenkező esetben elhal.

Tovább a bejegyzés tartalmára »
Infó a bejegyzésről:
2010. Már. 21.
Címkék a bejegyzéshez:

Véres küzdelem – az érsérülések ellátásáról általában

Az emberi szervezetet vérrel ellátó erek (feladatuk a vér szívből való ki-, illetve oda való visszajuttatása) felépítése egyedi, ennek megfelelően sérülésük esetén speciális ellátást igényelnek. Károsodásuk létrejöhet nyílt szúrás, metszés, zúzódás során, vagy fedett összenyomatással. A zárt sérülések legtöbbször csonttörések, ficamok kapcsán keletkeznek (direkt sérülések) Indirekt a sérülés, ha pl. túlnyújtásos szakadásról van szó. Előfordul, hogy az érfalnak csak egy rétege sérül, de már ez is probléma forrása lehet. Hogyan derítsük ki, hogy van-e érsérülése a betegnek?

Az előzmények ismerete (a sérülés körülményei, vérveszteség mennyisége, stb.) mindig segít! Természetesen legfontosabb a vizsgálat: megtapintjuk a pulzust, megtekintjük a végtag színét (sápadt-e), vizsgáljuk a hőmérsékletét (hűvös-e). Ezen kívül segítésünkre lehet a kontrasztanyagos röntgenvizsgálat és az úgynevezett Doppler (ultrahangos) érvizsgáló készülék. Mikor kell operálni az érsérülést? Ma már, ha lehetséges, minden esetben, a rendelkezésre álló eszközök és technikák lehetővé teszik az egészen vékony verőerek varratát is. Mielőbbi ellátásra kell törekednünk, mert az idő múlásával nő a vérrögképződés és az egyéb szövődmények veszélye.

Tovább a bejegyzés tartalmára »
Hírek, érdekességek

A legjobb zenék, Dr. Boross kedvencei – már CD-n is!

2014. dec. 05.1 hozzászólás

A Dr. Boross kedvenceit tartalmazó válogatás CD-t az alábbi üzletekben és webáruházakban vásárolhatja meg: Lemezkuckó CD bolt – http://lemezkucko.hu/ Rockdiszkont CD bolt – http://www.rockdiszkont.hu/ CDBT … Tovább a bejegyzéshez »

Dr. Boross rendel!

2014. Már. 03.34 hozzászólás

Dr. Boross rendel – zenés műsorom 2011 és 2018 között volt hallható a Lánchíd Rádióban, minden hétköznap délután, 2 és 4 óra között! A hatvanas, … Tovább a bejegyzéshez »

Várom Önöket magánrendelésemen!

2014. Már. 03.4 hozzászólás

Szeretettel várom kedves jelenlegi és leendő Pácienseimet ortopéd,- kéz- és baleseti sebészeti magánrendelésemen! Az Affidea Mammut Egészségközpontban a mozgásszervi betegségek korszerű vizsgálatát és kezelését biztosítom … Tovább a bejegyzéshez »