Infó a bejegyzésről:
2010. ápr. 22.

„Hangos sérülés” – Az Achilles-ín szakadásáról

Gyakori sérülés, legtöbbször (75%) sportolás közben következik be. Aki volt már szenvedő alanya, vagy szemtanúja ilyen ínszakadásnak, az hallhatta azt a jellegzetes csattanó hangot, amire a címben utaltam! Az Achilles ín 1 cm átmérőjű, ezzel az emberi szervezet legvastagabb ina.

A szakadás mindig indirekt úton jön létre, történhet tisztán az ínállományban, az ín és izom átmeneti szakaszán, de előfordul a sarokcsontból való csontos kiszakadás is.

Hogyan ismerhető fel?

A hallható csattanással egyidőben hirtelen nagyfokú fájdalom jelentkezik, a szakadás magasságában pedig besüppedés tapintható a bőrön keresztül. A sérült nem tud lábujjhegyre állni, nem – vagy csak gyengén ¬– tudja lábát lefelé hajlítani. Röntgen és ultrahang is igazolhatja a szakadást. A kezelés néhány kivételtől (részleges szakadás) eltekintve gyakorlatilag mindig műtéti. Legjobb az azonnali beavatkozás, de 10 napon belül még hátrányos következmények nélkül elvégezhető az ínvarrat.

Ez gyakorlatilag megegyezik a más inaknál használt technikával, de – tekintettel a vastagabb ínra és a nagyobb erőhatásokra – erősebb fonalat kell használni. Kiegészítésként – ha van rá lehetőség – használjuk a varrat megerősítésére az Achilles-ín mellett futó vékonyabb ín (plantaris, vagy magyarul talpi ín) befűzését. Ez az emberek 70%-ában erős, jól felhasználható, a maradék 30%-nál csökevényes.

Újabban elterjedt a fedett varrattechnika, amikor lényegesen kisebb ¬– néhány milliméteres – metszésekből történik a beavatkozás. Gipszrögzítésre az Achilles műtét után is szükség van, időtartama átlagosan 8 hét. Az ínvarrat tehermentesítésére az első hetekben lefelé hajlított lábbal gipszelünk (ezalatt mankózni kell), majd a járósarok felhelyezésekor cseréljük a rögzítést normál helyzetűre. A gipszlevételt követően, kitartó gyógytornára, esetleg fizikoterápiára van szükség.


hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírek, érdekességek

A legjobb zenék, Dr. Boross kedvencei – már CD-n is!

2014. dec. 05.1 hozzászólás

A Dr. Boross kedvenceit tartalmazó válogatás CD-t az alábbi üzletekben és webáruházakban vásárolhatja meg: Lemezkuckó CD bolt – http://lemezkucko.hu/ Rockdiszkont CD bolt – http://www.rockdiszkont.hu/ CDBT … Tovább a bejegyzéshez »

Dr. Boross rendel!

2014. Már. 03.34 hozzászólás

Dr. Boross rendel – zenés műsorom 2011 és 2018 között volt hallható a Lánchíd Rádióban, minden hétköznap délután, 2 és 4 óra között! A hatvanas, … Tovább a bejegyzéshez »

Várom Önöket magánrendelésemen!

2014. Már. 03.4 hozzászólás

Szeretettel várom kedves jelenlegi és leendő Pácienseimet ortopéd,- kéz- és baleseti sebészeti magánrendelésemen! Az Affidea Mammut Egészségközpontban a mozgásszervi betegségek korszerű vizsgálatát és kezelését biztosítom … Tovább a bejegyzéshez »