Infó a bejegyzésről:
2010. feb. 15.
Címkék a bejegyzéshez:

Meggyengült védelem – bőrsérülések a sportban

Az emberi testen a hétköznapi életben és sportolás közben is a bőr sérül leggyakrabban. Horzsolások, hólyagok, szakítások, vágott, metszett, szúrt (pl. vívás, szöges cipő) sebek jöhetnek létre, melyek mindenképpen ellátást igényelnek. A nyílt sebek sűrűn előfordulnak a különböző sportágakban, a kemény talajon való elesés közben könnyen kialakul ilyen sérülés.

Bizonyos esetben csak a bőr külső rétege érintett, máskor azonban a mélyebb részek (ín, izom, erek, idegek) is sérülhetnek. Az első teendők között a vérzéscsillapítás szerepel, melynek három módszere: 1. a sérült testrész felemelése, 2. direkt nyomás, 3. rugalmas pólyakötés.  A sebek tisztításának alaposnak kell lennie, jobb ha ezt szakemberre bízzuk.  A megtisztított sebet mihamarább, de legalább 6 órán belül véglegesen el kell látni, kimetszeni a szennyezett részeket, elvégezni a varratot, majd felhelyezni a steril kötést. Ha a seb fertőződik, jellemző a fájdalom, duzzanat, bőrpír és nyomásérzékenység.

A fertőzés a sebből a nyirokereken keresztül továbbterjedhet a nyirokcsomókba. Ilyenkor a nyirok utak gyulladása miatt – azok lefutása mentén – vörös csík jelenik meg (gyakran mondják: „fut a piros csík”). Minden, szabadban elszenvedett nyílt sebzés magában hordozza a tetanus fertőzés veszélyét, ezért kötelező a megelőző oltás beadása.

A bőr sérülései közé tartoznak a vízhólyagok (bullák) is, a lábon kialakuló hólyag a sportolók számára a legkellemetlenebb elváltozások egyike. Kézen többek között sífutóknál, evezősöknél, teniszezőknél fordul elő. Ha a bulla megnyílik, vízszerű tartalma kiürül és fájdalmas seb keletkezik. Amikor a vízhólyag kialakulásának első jeleit észleljük, átmenetileg függesszük fel az edzéseket, az érintett területet pedig védjük ragtapasszal.

Mit tehetünk a megelőzés érdekében? A sportfelszereléseket gondos kiválasztása elengedhetetlen, különösen a cipőket kell megfelelően „betörni”. Az érzékeny bőrfelületet védeni lehet a már edzés előtt felhelyezett tapasszal. Végül ejtsünk néhány szót a horzsolásokról: ilyenkor is nagyon fontos a seb alapos tisztítása, steril kötéssel való fedése és a rendszeres kötéscsere.

Összefoglalva azt mondhatjuk: a bőr sérüléseit – még ha felületesek is – mindig komolyan kell venni, és néhány egészen enyhe esettől eltekintve ajánlatos szakorvoshoz fordulni.


hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírek, érdekességek

A legjobb zenék, Dr. Boross kedvencei – már CD-n is!

2014. dec. 05.1 hozzászólás

A Dr. Boross kedvenceit tartalmazó válogatás CD-t az alábbi üzletekben és webáruházakban vásárolhatja meg: Lemezkuckó CD bolt – http://lemezkucko.hu/ Rockdiszkont CD bolt – http://www.rockdiszkont.hu/ CDBT … Tovább a bejegyzéshez »

Dr. Boross rendel!

2014. Már. 03.34 hozzászólás

Dr. Boross rendel – zenés műsorom 2011 és 2018 között volt hallható a Lánchíd Rádióban, minden hétköznap délután, 2 és 4 óra között! A hatvanas, … Tovább a bejegyzéshez »

Várom Önöket magánrendelésemen!

2014. Már. 03.4 hozzászólás

Szeretettel várom kedves jelenlegi és leendő Pácienseimet ortopéd,- kéz- és baleseti sebészeti magánrendelésemen! Az Affidea Mammut Egészségközpontban a mozgásszervi betegségek korszerű vizsgálatát és kezelését biztosítom … Tovább a bejegyzéshez »