Kis csont, nagy gond

Az emberi csuklóban 8 apró kéztőcsont helyezkedik el, két sorban. Közülük leggyakrabban a magyarul sajkacsontnak nevezett sérül. Különösen gyakori sportsérülés ez (eséskor letámasztás, kéznek csapódó labda, stb.) és sokszor nem kerül azonnal felismerésre.

Ez utóbbi azzal magyarázható, hogy bár duzzanat és fájdalom is jelentkezik, de borogatásra, kíméletre viszonylag hamar elmúlik és durva alaki deformitás nem észlelhető, ezért a sérült nem megy orvoshoz. Az egyik nagy gond pontosan ez, hogy csak későn derül ki a sérülés és akkor sok esetben már álizülettel (rosszul gyógyult törés) állunk szemben. A másik nagy gond – amit általában nehezen fogad el a páciens – a szükséges gipszrögzítési idő: Mivel ennek a csontnak – minden emberben – a gyógyuláshoz is fontos vérellátása viszonylag gyengébb, minimum 10-12 hét kell az „összeforráshoz”!!!

Alapvető jó tanács tehát: csuklósérülésnél szükséges a röntgenfelvétel, ami kimutatja a törést, vagy felveti annak gyanúját. A gyógyhajlamot befolyásolja, hogy a csont melyik harmadban tört. (Legszerencsésebb a középső harmad, legrosszabb az alkar felé eső rész törése.)

A kezelés attól függ, hogy a törés elmozdult-e. Ha nem, elegendő a nyugalomba helyezés a hüvelykujjat is magába foglaló gipsszel, ebből 1 hétig sín, a továbbiakban körkörös rögzítés. (Hagyományos és „műanyag” gipszpólya egyaránt használható.) A gyógyulás folyamatát rendszeres kontrollal ellenőrizzük, ettől függ a végleges rögzítési idő. Ha a törés elmozdult, mindenképpen helyre kell igazítani és műtétileg – legtöbbször valamilyen csavarral – fixálni. A gipszrögzítés ilyenkor sem hagyható el.

Amennyiben álizületet észlelünk (későn felismert, vagy nem jól gyógyult törés), szintén műtétre van szükség. Ilyenkor a törési felszíneket felfrissítjük és a csípőcsontból vett csontszövetet ültetünk be. Sajnos a gipszelés még ebben az esetben sem hagyható el, idő kell a csontszerkezet átépülésére.


hozzászólások

Kis csont, nagy gond bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. 1
    Kupár Viktor
    2015. máj. 22. | Válasz erre »

    Tisztelt Doktor Úr!

    Az a kérdésem,lehet e olyan a csuklóm,mint a törés előtt?Ugyanis sajkacsonttörést szenvedtem,de későn került sor a műtétre és ezért tartok attól,hogy más soha nem lehet olyan a csuklóm a végvégződéseknél,hiába csavarozták össze.

  2. 2
    DeEpRiSiNg
    2015. máj. 22. | Válasz erre »

    Tisztelt Doktor Úr!

    Csatlakozom az előttem lévőhöz,nekem is sajkacsont törésem volt,műtétkor összecsavarozták ezt a kényes csontot de viszont nem történt meg a csípőcsontból vett csontszövet beültetése hanem HCS csavarral csavarozták össze az eltört sajkacsontot.
    Az a kérdésem,miszerint mennyire másabb ez a HCS csavarozási eljárás gyógyulási eredményt tekintve mint a csípőcsontból vett csontszövet beültetése?

  3. 3
    Péterfi L
    2016. ápr. 23. | Válasz erre »

    Tisztelt Doktor Úr!
    Nekem többször volt sajna csont törésem. Végül 1978-ban műtét során eltávolitásra került. Viszonylag és korlátozottan használható a kezem napjainkig. Kb. fél éve éreztem, hogy a beépített implantátum elmozdult. Most már a csuklóm belső részén ek közepén egy dudor formájában van.
    Kérdésem az, hogy milyen megoldást ajánlana a további kezelésre.

    • 4

      Tisztelt Uram! Javaslom keresse fel korábbi kezelőorvosát, ahol a kivizsgálás után egyeztetni tudják a teendőket.

Hozzászólás a(z) Dr. Boross György bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírek, érdekességek

A legjobb zenék, Dr. Boross kedvencei – már CD-n is!

2014. dec. 05.1 hozzászólás

A Dr. Boross kedvenceit tartalmazó válogatás CD-t az alábbi üzletekben és webáruházakban vásárolhatja meg: Lemezkuckó CD bolt – http://lemezkucko.hu/ Rockdiszkont CD bolt – http://www.rockdiszkont.hu/ CDBT … Tovább a bejegyzéshez »

Dr. Boross rendel!

2014. Már. 03.34 hozzászólás

Dr. Boross rendel – zenés műsorom 2011 és 2018 között volt hallható a Lánchíd Rádióban, minden hétköznap délután, 2 és 4 óra között! A hatvanas, … Tovább a bejegyzéshez »

Várom Önöket magánrendelésemen!

2014. Már. 03.4 hozzászólás

Szeretettel várom kedves jelenlegi és leendő Pácienseimet ortopéd,- kéz- és baleseti sebészeti magánrendelésemen! Az Affidea Mammut Egészségközpontban a mozgásszervi betegségek korszerű vizsgálatát és kezelését biztosítom … Tovább a bejegyzéshez »